Szakmai tapasztalataim

ELTE-PPK posztgraduális képzésében perinatális szaktanácsadóként végeztem, ahol 2020 óta óraadó oktatóként is tevékeny vagyok.

Számos szüléssel kapcsolatos projektben veszek részt oktatási, ismeretterjesztési és pszichológiai fókusszal. Az ELTE és a SOTE közös szervezésű ’Nemfarmakológiai módszerek a perinatális fájdalomkezelésben’ képzésében a női medence biomechanikája és a szabad testhelyzetválasztás vajúdásban témákat járom körül.

Emellett magam is továbbképzéseket szervezek a szülés fiziológiájának jobb megismerése és támogatása érdekében a szülés körül dolgozó szakembereknek. A Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság (MPPPOT) tagjaként szervezői és előadói feladatokat vállalok az országos kongresszuson. Tagja vagyok az MPPPOT Születésház Munkacsoportjának.

Nagy örömünkre 2022-ben megnyithattuk a Budai Perinatális Központot a Gellérthegyen. Széleskörű és családias hangulatú támogatást nyújtunk egy szakmailag egységes, perinatális szemléletű csapattal, mint orvos, szülésznő, dúla, pszichológus, szonográfus, endokrinológus, szoptatási tanácsadó, védőnő, hordozási tanácsadó és még sorolni lehetne hányan hányféleképp segítjük ezt a fontos időszakot.

 

 

Szakmai tanulmányaim

2018-2020 ELTE PPK Affektív Pszichológia Tanszék perinatális szaktanácsadó posztgraduális képzés

2019 Spinning Babies Szülő Oktató “Certified” minősítésének megszerzése

2019 Red Tent Leadership – női kör vezetői képzés – Marina Alzugaray mesterbába, Fürstenfeld

2019 Nuad Bo Rarn – Dinamikus thai masszázs tanfolyam,  Lahu village, Chiang Mai – Sunshine Network: Kaline Alayna Kelly

2018 Spinning Babies Certified Parent Educator Course, Birmingham

2018 Oszteoterápiás és cranioszakrális technikák – Parászka Gábor, Pilisszentlászló

2018 Szoptatást segítő alaptanfolyam – Rózsa Ibolya, Debulay Bianka (e-learning és gyakorlat, Budapest)

2018 Spinning Babies Integration Workshop – Gail Tully, Jennifer Walker, Amsterdam

2018 Oszteoterápiás Dinamikus Thai Masszázs tanfolyam – Gyorgyovics Zoltán, Budapest

2017 Fertility Awareness – Termékenységtudat tanfolyam – Cserháti-Herold Janka (online)

2017 Ina May Gaskin workshop (Fürstenfeld)

2017-18 DiA Doulas 144+ órás osztrák dúlaképzés – Angelika Rodler, Fürstenfeld

2017 Spinning Babies Workshop – Jennifer Walker, Maribor

2017 Thai kismama masszázs akkreditált képzés – Thai Masszőrök Magyarországi Egyesülete

2016 Nuad Bo Rarn – Statikus és Dinamikus Thai masszázs haladó tanfolyamok – Sunshine Network: Németh Balázs, Gyorgyovics Zoltán, Laurino

2016 DONA International dúlaszervezet “Certified” minősítésének megszerzése

2016 American Aqua Natal oktatói képzés – Noll Nandu, Budapest

2016 Császármetszés körüli dúlai kompetenciák műhely – Noll Nandu, Schimcsig Nóra, Budapest

2015 Homöopathie in der Schwangerschaft, bei der Geburt und im Wochenbett – ismeretterjesztő műhely – Dr. Johann Loibner, Fürstenfeld

2015 Nuad Bo Rarn északi stílusú tradícionális thai masszázs tanfolyam – Németh Balázs – Sunshine Network, Kisnyalka

2014 From Trauma to Triumph – Penny Simkin műhelye a szexuális abúzust túlélők szüléskísérésének segítéséhez, Szeged

2015 Spinning Babies Approach alaptanfolyam – Ginny Phang, Budapest

2013 Ina May Gaskin workshop, Fürstenfeld

2013 Tanulmányút Indonéziába, találkozás Robin Limmel, Bali, Ubud, Bumi Sehat születésház

2012-13 Tanulmányút Pápua-Új Guineába: szüléskísérések ősbábákkal egy matrilineáris természeti törzsnél, Trobriand szigetek, Kiriwina

2012 DONA International dúlaképzés  – Dézsi Réka, Szombathe